“I hope you dance” – mesterem búcsúja

Az volt a kérése, hogy ha elmegy, akkor ünnepeljük meg őt, ünnepeljük meg az életét. Maori szokás szerint a gyászolók nem sírással búcsúznak attól akit elveszítenek, hanem hálát adva megünneplik, hogy közöttük volt.

2013-ban elveszítettem pszichodráma tanítómat, mesteremet, Dr. Max G. Claytont. Max az Australian College of Psychodrama igazgatója volt, de folyamatosan járta a világot. Magyarországra már jó húsz éve járt el rendszeresen. Tanítványai gyászolták Magyarországon, csakúgy, mint Ausztráliában, Hollandiában, Japánban és a Föld más részein. “I hope you dance” – mesterem búcsúja részletei…

Boldog-boldogtalan: a közpolitika szerepe

happinessA közpolitika törődjön elsősorban a boldogtalanokkal. Egyrészt, mert rossz nekik és egy „jóléti állam“ feladata a szenvedés enyhítése (etikai szempont), másrészt pedig nagyon sokba kerül ez a költségvetésnek (hatékonysági szempont). A boldogság megtalálásáért pedig elsősorban mi – egyének és közösségeink – tudunk a legtöbbet tenni. Érvek és saját kutatások.
Boldog-boldogtalan: a közpolitika szerepe részletei…

Flow és apátia – az optimális kihívás megtalálása

Van-e valami közös az emberi vágyakban? Van-e valami, amit Te éppúgy szeretnél, mint például Besenyő Pista bácsi vagy Mézga Aladár? Az érdeklődési körötök eltér ugyan, de biztos, hogy mindannyian törekedtek arra, hogy örömteli módon éljetek. Ehhez pedig a kulcs az ún. optimális élmény.

Flow_apatia
Csíkszentmihályi flow modellje

Milyen is az optimális élmény? Jellemző rá a koncentráció, a figyelem könnyed összpontosulása és a személyes készségek kreatív használata. Az ilyen állapot sajátossága a komplexitás és egyben a helyzet felett érzett kontroll is. Emiatt ez egyben magas teljesítményt is eredményez, relatív kevés erőfeszítéssel és energia ráfordítással.

Csíkszentmihályi ezt az élményt flow (áramlás) élménynek nevezte, és szinte egész életét azzal töltötte (eddig), hogy minél többet megtudjon erről. A flow élmény az időtlenség állapota. Flow és apátia – az optimális kihívás megtalálása részletei…

Mérjük a jobb életet! Better Life Index és a GDP

A GDP “vétke” nem az, hogy olyan, amilyen, hanem az, amire használjuk. A GDP nem lehet a társadalmi jólét egyetlen és legfőbb mutatója. Az OECD Better Life Indexe lehetne egy lehetséges kiegészítő mutató. Ez ugyan összefügg a GDP nagyságával, de  más, több, és azt méri, ami valóban számít. Magyarország csehül áll – illetve jó lenne, ha ott állna, mint a csehek. Mérjük a jobb életet! Better Life Index és a GDP részletei…

Karácsonyi ajándék: lehet meglepőbb a meglepetés

Xmas“Ó, megint egy szamovár!” Van kiút a zsákutcából, ahol kényszermosollyal szamovárt adunk és kapunk, amit adni talán éppen olyan kínos, mint kapni, és ahol a nem kívánt ajándékoknak újabb és újabb polcokat kell beizzítani a házban, mert sem kidobni sem továbbajándékozni őket nem szabad, nem lehet. Van kiút! Néhány izgalmas ajándékötlettel találkoztam az utóbbi időben.

A legnagyobb meglepetés (volt nekem): a MEGLEPETÉSCETLIK. A cetlik játékosságán, kreatitivásán túl nagyon tetszik, hogy például a gyereknek azt adja, ami a legértékesebb számára: az örömteli együttlétet. A kártyákat ki lehet nyomtatni, hiszen teljesen készen vannak, de lehet mindez inspiráció saját, személyre szabott ötletekhez is. Pároknak, barátoknak is lehet hasonlót csinálni, csupa olyasmit beírva, ami a kapcsolatot erősíti, színesíti, olyat, amiből a másik igazán érzi, hogy valaki figyel rá, vele van. Karácsonyi ajándék: lehet meglepőbb a meglepetés részletei…

A forintod sokat ér: legyél tudatos vásárló!

Vásárlási döntéseinkben érdemes tudatosnak lenni. Az, hogy most mire költünk, befolyásolja azt, hogy milyen világot hagyunk hátra gyerekeinknek, unokáinknak. Szerezd vissza az ellenőrzést az ételed, a tárgyaid fölött! Hasznos tippek, konkrét tanácsok. A forintod sokat ér: legyél tudatos vásárló! részletei…

Akarsz-e játszani? A játék szigetei a nagyvárosban

A játék szigetei a nagyvárosban: itt, ott, amott. Veszedelmes fajta az ilyen sziget –  mert hangulata ragadós, mint egy szívből jövő nevetés… nem lehet csakúgy elmenni mellette, vagy ha ma éppen el is lehet, egyszer majd magával ragad.

Vannak olyan elvetemültek, akik rollerrel járnak a városban. Egészen kifejlett, felnőtt létükre is, Akarsz-e játszani? A játék szigetei a nagyvárosban részletei…

“Play me I’m yours” – szabad zongorák a buszmegállók magánya ellen

Vannak, akiknek az élethivatása az, hogy másokat rávegyenek a játékra, az önfeledtségre, a felfedezésre. Vannak városok, ahol helyet kapnak a játék szigetei. Ilyen sziget sok lehet. Itt most éppen egy zongora és egy zongorista… vagy egy másik zongorista… vagy egy akármelyik.

Párizsban járván véletlenül botlottam bele egy „Play me I’m Yours“ (Játssz rajtam, a tied vagyok) feliratú szabad utcai pianinóba. “Play me I’m yours” – szabad zongorák a buszmegállók magánya ellen részletei…

Emlékeimben élek

Úgy tűnik, van egy Emlékező Énünk, ami uralni tudja jelenünket is, olyannyira, hogy még el is rabolhatja tőlünk azt. Így vagyunk összerakva emberként…

Mennyire vagy elégedett a mai napoddal? Mit mondanál, mennyire voltál ma boldog úgy összességében? Vajon mire gondolsz, amikor erre a kérdésre válaszolsz? Összesíted-e a nap jó és rossz élményeit? Vagy valami más a döntő? Úgy tűnik, hogy létezik egy egyetemes emberi mintázat, hogy hogyan értékeljük saját boldogságunkat. És a válasz rejtélyes módon a “más a döntő”. Daniel Kahneman, közgazdasági Nobel díjas pszichológus (!) és kollégái, aztán pszichológusok armadája kutatta ezt a kérdést és jutott hasonló következtetésre. Emlékeimben élek részletei…

Életrevalók

Ez egy qrva jó film, mondhatnám stílusosan, Drissként. Süt belőle az életöröm, olyannyira, hogy még a néző bőre is belepirul. Felállva az ember magát is remek szerzetnek érzi, és utóhatásként spontán módon olyan dolgokra ragadtatja magát, amire még soha és amik irtó jól állnak neki, mert tele vannak élettel. Megtörténhet hovatovább az is, hogy elereszt egy-két olyan viccet, amik nagyon ülnek  – közeli hozzátartozói legnagyobb elképedésére, akik eddig konzerv poénokon edződtek…

Eredeti cím: Intouchables
Magyar bemutató: 2011. december 22.
Rendező: Olivier Nakache, Eric Toledano
Forgatókönyvíró: Olivier Nakache, Eric Toledano
Szereplők: François Cluzet, Omar Sy, Anne Le Ny, Audrey Fleurot, Clotilde Mollet, Cyril Mendy Életrevalók részletei…