Készülő könyvem alapgondolata

A boldogság égetően hiányzik. Elvonási tüneteink vannak: lázas boldogságkeresésben élünk.

A boldogság ősi vágyunk. Erre mozdulunk vagy erre várunk. Ha hiszünk abban, hogy részünk lehet benne, tudunk tenni érte és át tudjuk vészelni a nehezebb időket. Ha nem, dühösek vagyunk, azt érezzük, hogy tévedésből születtünk ide. Csalódottságunkban még a szót is törölnénk a szótárból. De mégis van mindannyunkban egy mély vágy, hogy megtapasztaljunk valamit, amire sokszor szavunk sincs, de a lelkünk sóvárogva emlékeztet rá. A beteljesülés, a hiányérzet megszűnése felé törekszünk.

Az anyagi világ korábban nem tapasztalt bőséget kínál legtöbbünknek, akik a nyugati kultúrában élünk, de mégis, valami miatt a várt boldogság még várat magára. Hiába alkottunk egy olyan világot, amelynek alapelve a szükségletek kielégítése, az elégedettség gyakorta elmarad. Látszólag egyre több a szabadságunk, gazdagságunk, kényelmünk; közös világunk mégsem örömteli. Felépítettünk egy olyan világot, egy olyan gazdasági és társadalmi rendszert, aminek alapvető pillére a szükségletek kielégítése, az öröm növelése és a fájdalom csökkentése. Emberképünk a “homo economicus”, az az ember, aki hatékonyan képes saját javára cselekedni, és ezáltal közösségi szinten is a lehető legjobb állapotot létrehozni. Ez az ember azonban a közgazdasági modellek feltételezése szerint önző, a saját javát keresi. Ez magában hordozza végtelen magányának átkát is. Hiszen itt az együttműködés esetleges, és azon alapszik, hogy ez éppen segíti-e az egyén előrejutását, szükségleteinek kielégítését. A közösségi szintű cselekvés pedig kudarcot vall számtalan módon: a gyengék hátul maradnak, a bolygó többi faját kizsákmányoljuk, és erőforrásait, készleteit kimerítjük. Egyre többen vannak, akik felismerték, hogy egy másfajta világra van szükségünk, saját érdekünkben.

Az ókori görög hagyományban az egyik fontos iskola a hedonizmus, ami az örömök közvetlen keresését tekinti az emberi cselekvés végső értelmének. Bár ennek a hagyománynak számtalan olyan eleme van, ami segítségünkre lehetne, hogy örömtelien éljünk, mégis leginkább csak egy szélsőséges és leegyszerűsített változatát hallottuk meg és vittük tovább magunkkal. A radikális hedonizmus pillérére építettük a kapitalizmus elméletét és gyakorlatának számtalan vonatkozását
Ugyanakkor számtalan hagyomány él, ami a boldogság és a belső szabadság kulcsát egy érték alapú életben látja. Az ókori görög világban Arisztotelész “eudaimonia”-ról beszél, vagy ahogy sokat fordítják, “virágzó élet”-ről, ami éppúgy része szellemtörténeti hagyományunknak, mint a hedonizmus. Ez a gondolatkör azóta is vissza-visszatérő eleme a szellemtörténetünknek, de a hangja halk, ezért nehezen tudunk rá odafigyelni. Elnyomja a sokféle inger, a szükségletek minél gyorsabb kielégítésére szólító hirdetés, felszólítás. Miért számít mindez? Ha a szélsőséges hedonizmussal kielégítenénk a boldogságra való vágyunkat, akkor semmi baj nem lenne mindezzel. Egyre több jele van azonban annak, hogy ez nem sikerült és nem is sikerülhet. Ezt egyre inkább érezzük mi magunk is, de már a társadalomtudomány és a pszichológia is igazolni tudja. A hedonizmus helyetti alternatíva keresése elemi érdekünk, ha jól akarunk élni, ha boldogságra vágyunk, és nem csak magunknak, hanem közösségünk tagjainak is kívánjuk mindezt.

Egy ilyen alternatíva az az út, ami az egyéni, elszigetelt felől a közösség felé vezet. Itt “én” helyett már “mi”-ként gondolkodunk és élünk. A közgazdasági modellek embere, a “homo economicus” önző, és a saját javát igyekszik keresni, a szükségleteit a lehető legteljesebben kielégítve. Ebből kiábrándulva , egyre többen keresik az alternatívákat, az együttműködő ember gazdasági, társadalmi mintázatait. Közöttük vannak, akik nosztalgiával tekintenek vissza az archaikus társadalmakra, arra, hogy ott létezett egy közösség, és oda kívánkoznak visszatérni. Egy múltba kivetített utópia ez, a jelen szemüvegén át, idealizálva az emberi történelem kezdetét és az ottani viszonyokat. Abban az idealizált világban egyáltalán nem is létezett az egyén úgy, ahogy azt mi megszoktuk és szeretjük. Az egyén nem vált el a közösségtől, gyakran nem is tudott magára mint egyénre gondolni és szabadsága is igencsak behatárolt volt, beleértve akár a fizikai mozgásterét vagy az általa követett életritmust. Ezért tehát egy olyan új világot kell létrehoznunk, élnünk, amiben az egyén egyszerre ébred rá saját szabadságára, saját erejére, arra, hogy ki ő és mit érez, mire törekszik, és ezzel együtt felismeri közösséghez tartozását is.

Meggyőződéseink az ember természetéről, a világ játékszabályairól alapvetően befolyásolják azt, hogy mit tekintünk a boldogulás útjának, milyen utakat választunk és milyen szövetségeseket. Meggyőződéseink meghatározzák cseleketeinket sőt, így tapasztalatainkat is. Ezért nem mindegy, hogy milyen történeteket mesélünk egymásnak és gyerekeinknek. Nem mindegy, hogy milyennek tekintjük az embert és a világot, és hogy mindebben milyennek látjuk a saját helyünket, lehetőségeinket. Itt az idő, hogy kapcsolódjunk legmélyebb vágyainkhoz, értékeinkhez, vagy éppen ahhoz, amit közös szellemtörténetünk már ismer. Itt az idő, hogy kinyissuk azt a kincsesládát, ami már itt van velünk: hagyományunkban, zsákutcáinkban (megtapasztalt kudarcainkban) és érzéseinkben.

Egyre többen tesznek ezért, új történeteket mesélve az emberől, lehetőségeiről, és arról, hogy együttműködve másokkal hogyan tud messzebbre jutni, hogyan tud építeni egy olyan jelent és jövőt, ami örömteli, és amiben otthonosan érzi magát, amiben szabadsága valós szabadság.

Ez a könyv arra hív, hogy felidézzük, jelenlegi korunkban megéljük ezt a már ismert hagyományt. Emellett arra is hív, hogy egyénileg is induljunk egy olyan felfedező útra, ahol megtalálhatjuk, hogy mi az az út, mi az a mélyen személyre szabott és egyedi út, amin számunkra ezt a “virágzó életet” hozza. Az utat ugyan senki nem mutathatja meg, de nagyon sokat tudunk már arról, hogy hol és hogyan érdemes ezt keresni.

Családterápia: a kezdetek

Roy Lichtenstein képeSokan akkor keresnek párterapeutát, ha beköltözik otthonukba a Válás Réme, vagy ha a gyerek intői már nem férnek el az ellenőrzőjében. A családterápia tud gyógyítani, segíteni, azonban nem szükségszerű az ilyen krízisekig várni. A családterápia nem csupán egy lelki tűzoltó egylet. Önmagát úgy definiálja, hogy a pszichoterápia egy ága, mely családokkal és intim kapcsolatban levő párokkal foglalkozik a hasznos változásért és fejlődésért. Mivel mindannyian családi rendszerbe ágyazva élünk, ezek a kapcsolatok a lelki egészségünk egyik fontos elemét jelentik. A családterápia a családtagok közötti interakciók rendszerét vizsgálja (hogyan beszélnek vagy éppen nem beszélnek egymással a tagok, miként reagálnak egymásra), és ezek változását.

A családi rendszer változási képessége alapvető ahhoz, hogy jól legyünk, örömmel éljük hétköznapjainkat, ahhoz, hogy tudjunk alkalmazkodni azokhoz a változásokhoz, ami belőlünk fakad (a kapcsolatban eltöltött évek, a változó szükségletek, a gyerekek növekedése) és azokhoz, amik a környezetből áradnak felénk (munkanélküliség, stressz, váratlan haláleset). Változni tudás nélkül nincs növekedés. A megoldatlan életfeladatokat pedig viszi magával a pár, ami növekvő ballasztként nehezedik vállukra. Görbe háttal pedig hogy is lehetne egymás szemébe nézni?

A családterápia története

A modern családterápia kialakulása a XX. század közepére tehető. Először kellett tehát, hogy a pszichológia az egyén pszichéjét „megtalálja” és feltérképezze. Ezt követte a pár-, majd a családterápia, ahol már egyszerre több családtagot is bevontak a terapeuták. 1942-ben alakult meg az Egyesült Államokban az American Association of Marriage Counselors, de ezzel egyidőben sok más országban is indultak hasonló kezdményezések, beleértve Magyarországot is.

Kezdetben jellemző volt a pszichoanalitikusi vagy pszichiátriai megközelítés, később azonban felerősödött a viselkedésterápia és az antropológia befolyása is. Az ok-okozati kapcsolatok vizsgálata helyett inkább a rendszerszemléletre, a cirkuláris összefüggésekre helyeztek hangsúlyt. A családtagok folyamatosan kapcsolatban vannak egymással, reagálnak egymásra, vég nélküli láncolatban. Így van az éppen, ami van.

Számtalan terápiás iskola alakult ki, melyek különböző elméletekkel írják le a családok működését. Közös sajátosságuk azonban, hogy a családot rendszernek tekintik, ahol a tagok kölcsönösen hatással vannak egymásra. Fontosnak tekintik a generációk által továbbadott működési módokat, mintákat, és általában legalább a család három generációjával foglalkoznak. Közös az is bennük, hogy szerintük a család (vagy pár) bevonása a terápiába hasznos lehet attól függetlenül, hogy a páciens megítélése szerint éppen egyéni vagy családi gondról van-e szó.

Hatása és beágyazottsága

A családterápia ötletei és módszerei hatással voltak a pszichoterápiára úgy általánosságban is. Egy 2006-os kutatás szerint – amiben több mint 2500 amerikai pszichoterapeutát vizsgáltak – az elmúlt negyedszázad tíz legbefolyásosabb terapeutája közül hárman családterapeuták. A családi és házassági rendszer modellje pedig a második leggyakrabban használt modell a kognitív viselkedésterápia után. Úgy tűnik, ez a modell jól magyarázza azt, hogy milyen az ember és hogy mit érdemes vele tenni a terápiában.

Nagyok: Satir és Böszörményi

Virginia Satir - családi szobor készítése közben
Virginia Satir “családi szobor” készítése közben

Virginia Satirnak (micsoda gyógyító név!), a módszer nagyasszonyának több remek könyve is megjelent magyarul, például a családi együttélésről és a gyászról.

Magyar vonatkozásban különösen érdekes Böszörményi-Nagy Iván neve, aki azt vizsgálta, miként része az igazságosság a családi rendszereknek, így egy etikai dimenziót is hozzá tett az elmélethez. Ezzel magyarázatot adott olyan égető kérdésekre is, hogy miért van a kapcsolatokban bántás, ez hogyan „öröklődik” és hogyan lehet ezt a láncot megszakítani. Ő egy személyes kedvenc is, majd írok még róla. És még sok másról is, ami családterápia.

“I hope you dance” – mesterem búcsúja

Az volt a kérése, hogy ha elmegy, akkor ünnepeljük meg őt, ünnepeljük meg az életét. Maori szokás szerint a gyászolók nem sírással búcsúznak attól akit elveszítenek, hanem hálát adva megünneplik, hogy közöttük volt.

2013-ban elveszítettem pszichodráma tanítómat, mesteremet, Dr. Max G. Claytont. Max az Australian College of Psychodrama igazgatója volt, de folyamatosan járta a világot. Magyarországra már jó húsz éve járt el rendszeresen. Tanítványai gyászolták Magyarországon, csakúgy, mint Ausztráliában, Hollandiában, Japánban és a Föld más részein. “I hope you dance” – mesterem búcsúja részletei…

Boldog-boldogtalan: a közpolitika szerepe

happinessA közpolitika törődjön elsősorban a boldogtalanokkal. Egyrészt, mert rossz nekik és egy „jóléti állam“ feladata a szenvedés enyhítése (etikai szempont), másrészt pedig nagyon sokba kerül ez a költségvetésnek (hatékonysági szempont). A boldogság megtalálásáért pedig elsősorban mi – egyének és közösségeink – tudunk a legtöbbet tenni. Érvek és saját kutatások.
Boldog-boldogtalan: a közpolitika szerepe részletei…

Ki hordja a nadrágot? Párok döntéshozatala

balanceKi hordja a nadrágot? És mit gondolnak erről a férfiak és a nők? Úgy tűnik, elég eltérő dolgot… Egy közelmúltbeli adatfelvétel az EU 25 országára vonatkozóan vizsgálta, hogy a párok miként döntenek közös ügyeikről. A mintában mintegy 140 ezer pár szerepel, ezekre vonatkozóan mutatok be néhány saját számítást.

Az itt elemzett konkrét kérdés azt firtatja, hogy a pár tagjai miként hoznak döntéseket fontos ügyekben: pénzügyi kérdésekben, vásárlással, munkavállalással, házasodással, gyermekvállalással vagy költözéssel kapcsolatban. Ki hordja a nadrágot? Párok döntéshozatala részletei…

Flow és apátia – az optimális kihívás megtalálása

Van-e valami közös az emberi vágyakban? Van-e valami, amit Te éppúgy szeretnél, mint például Besenyő Pista bácsi vagy Mézga Aladár? Az érdeklődési körötök eltér ugyan, de biztos, hogy mindannyian törekedtek arra, hogy örömteli módon éljetek. Ehhez pedig a kulcs az ún. optimális élmény.

Flow_apatia
Csíkszentmihályi flow modellje

Milyen is az optimális élmény? Jellemző rá a koncentráció, a figyelem könnyed összpontosulása és a személyes készségek kreatív használata. Az ilyen állapot sajátossága a komplexitás és egyben a helyzet felett érzett kontroll is. Emiatt ez egyben magas teljesítményt is eredményez, relatív kevés erőfeszítéssel és energia ráfordítással.

Csíkszentmihályi ezt az élményt flow (áramlás) élménynek nevezte, és szinte egész életét azzal töltötte (eddig), hogy minél többet megtudjon erről. A flow élmény az időtlenség állapota. Flow és apátia – az optimális kihívás megtalálása részletei…

Mérjük a jobb életet! Better Life Index és a GDP

A GDP “vétke” nem az, hogy olyan, amilyen, hanem az, amire használjuk. A GDP nem lehet a társadalmi jólét egyetlen és legfőbb mutatója. Az OECD Better Life Indexe lehetne egy lehetséges kiegészítő mutató. Ez ugyan összefügg a GDP nagyságával, de  más, több, és azt méri, ami valóban számít. Magyarország csehül áll – illetve jó lenne, ha ott állna, mint a csehek. Mérjük a jobb életet! Better Life Index és a GDP részletei…

Karácsonyi ajándék: lehet meglepőbb a meglepetés

Xmas“Ó, megint egy szamovár!” Van kiút a zsákutcából, ahol kényszermosollyal szamovárt adunk és kapunk, amit adni talán éppen olyan kínos, mint kapni, és ahol a nem kívánt ajándékoknak újabb és újabb polcokat kell beizzítani a házban, mert sem kidobni sem továbbajándékozni őket nem szabad, nem lehet. Van kiút! Néhány izgalmas ajándékötlettel találkoztam az utóbbi időben.

A legnagyobb meglepetés (volt nekem): a MEGLEPETÉSCETLIK. A cetlik játékosságán, kreatitivásán túl nagyon tetszik, hogy például a gyereknek azt adja, ami a legértékesebb számára: az örömteli együttlétet. A kártyákat ki lehet nyomtatni, hiszen teljesen készen vannak, de lehet mindez inspiráció saját, személyre szabott ötletekhez is. Pároknak, barátoknak is lehet hasonlót csinálni, csupa olyasmit beírva, ami a kapcsolatot erősíti, színesíti, olyat, amiből a másik igazán érzi, hogy valaki figyel rá, vele van. Karácsonyi ajándék: lehet meglepőbb a meglepetés részletei…

Minden ember egy sziget – de van, aki még inkább. Magány-statisztika

Tízből egy ember magányos Európa szerte. Magyarország éllovas, de csak a társas találkozások hiányát illetően. Magány és életkor. Magány és boldogtalanság. Saját elemzés a European Social Survey alapján.

Átlagosan tízből egy ember magányos Európa szerte (26 ország átlagában). 9% érzi magányosnak magát, 11% gondolja azt, hogy nincs senki, akivel személyes dolgait meg tudná beszélni (“nincs barátja” az ábrában). 11% pedig elszigetelve él, azaz soha vagy ritkábban, mint havonta találkozik társas céllal barátokkal, rokonokkal vagy kollégákkal. (Ez utóbbiba nem számít bele a munka vagy más kötelességteljesítés közbeni találkozás.) Minden ember egy sziget – de van, aki még inkább. Magány-statisztika részletei…

A forintod sokat ér: legyél tudatos vásárló!

Vásárlási döntéseinkben érdemes tudatosnak lenni. Az, hogy most mire költünk, befolyásolja azt, hogy milyen világot hagyunk hátra gyerekeinknek, unokáinknak. Szerezd vissza az ellenőrzést az ételed, a tárgyaid fölött! Hasznos tippek, konkrét tanácsok. A forintod sokat ér: legyél tudatos vásárló! részletei…